2010. november 6., szombat

Válasz Tamas Habonnak

A gerillamarketingről

A szűk idő a lényeghez terel, s nem pontonként, hanem a kérdések logikája szerint (még pontosabban a saját logikám szerint) fogok haladni, kérdéseidre válaszolni.

A web2.0 előtti homályos időket :-) az egyirányú információ áramlás jellemezte. A változás lényegét ebben az egy idézett mondatban "megfoghatjuk":
” Az internetes marketing beszélgetés, dialógus, a reklám viszont természeténél fogva monológ.”

Brent Marhall (Forrás: Matt Haig – Online stratégia kialakítása)
Vagyis a web2.0 előtt a monológ jellemezte a céges megjelenéseket az online terepén is, azóta viszont rohamléptekkel formálódnak újabbnál újabb eszközrendszerek, megoldási csatornák, amelyek a párbeszéd  megvalósíthatóságára épülnek. A párbeszéd persze nem csak textet jelent, hanem fotókat, videót is, akár együttes jelenléttel. (YouTube, Flickr).

A korábbi egyirányú "duma" és annak eszközei (e-mail, sms, statikus honlap...) helyett ma már az a jellemző, hogy a barátok komplett időtöltést "nyújtanak" pl. a Facebookon, ahol saját információikat, műsorokat osztanak meg, ajánlanak és társalognak. Ez a fejlődési irány - a technikai, technológiai fejlődéssel és az internet elérhetőségének növekedésével -  időt, teret és pénzt von el a hagyományos médiától, ha egyelőre nem is megszüntetve, de erősen átrendezve azt. (Pl. a reklámtőke átirányítása a tv-ből az internet felé - konkrét adatokat a most megjelent Reklámszociológia c. könyvben találhatsz; Virányi Péter, Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. De láthatod a print sajtó vergődését is, a kísérleteket, ahogy a nyomtatott sajtó próbálja átmenteni magát az online megjelenését erősítve.)

Mindennek fényében értelmezendő, hogy a céges blogok is megjelentek és mindenféle guruk szórják számolatlanul a szabályokat, hogy a céges blog legfontosabb tíz szabálya, a céges blog szerkesztésének 100 követelménye és hasonlók: hidd el, a hét törpe talál ki ilyeneket, az óriások viszont szellemi élményt nyújtó cégblogot vezetnek, mégha kisvállalkozók is. Ilyen teszem azt a Bélyegzőexpressz blog vagy Héder Sanyi kreaktivista blogja is (mármint nem hét törpés, hanem egy óriásos!)
Vagyis a blog minősége az azt vezető ember minőségétől, felkészültségétől, szerkesztői képességétől, írásképességétől, kép- és videószerkesztői képességétől függ.
Részben a látogatottsága is. Ezt úgy értem, minél jobb, annál kevesebben látogatják. Hiába na, a Maslow-piramis alján lévő dolgok, élen a szexipari teljesítményekkel - ezek a fontosak. Két formás női láb mindenképp vonzóbb, mint két szép egyenes, őszinte mondat a magyar valóságról.

A magyar online vidéke olyan, mint amilyen az e-kultúra állapota. Az pedig borzalmas. Ennek tényadatait Csepeli-Prazsák Örök visszatérés c. munkájában találhatod. (Ennek a könyvnek blogja is van! http://www.orokvisszateres.hu/ )

***
Tényleg vezetek blogokat. Szakmai blogot ( http://seo-keresooptimalizalas.bognarstudio.hu/ ) és szabadidős komplex blogot is (http://blog.joljarok.hu/), és szatelit blogokat is különböző blogszolgáltatóknál (hogy képben legyek).
A bloggert a tudomány egyes képviselői szerint négy dolog vezeti a klaviatúrához: az önismeret-öntisztázás -; az érdekérvényesítés -; társas viszonyok kialakítása -; a társadalmi kontroll igénye.
Ugyanezek az elemek érvényesülnek szerintem a cégblogok esetén is, csak ott - mivel nem személyről, hanem cégről van szó - kicsit másképpen fogalmazunk: az érdekérvényesítés nyilvánvalóan eladást jelent, párt esetén szavazatszerzést, vallás esetén hívek megnyeresét...
A társas viszonyok lényege ebben az esetben a modern marketing felfogása arról, hogy brandet csakis közösségben lehet sikerre vinni. Épp most olvasom, hogy a facebook rajongókért vívott csatában Túró Rudi vezet - és már önmagában ez a terjedő hír is túrórudizabálásra serkent, vagyis potenciális forgalomnövelő hír.

Nálam a blogvezetés tudatos elemekkel tartkított spontán önkifejezés.
Tudatos, hogy szétválasztom valamelyest a szakmai és a magánblogot (a SEO iránt érdeklődőt aligha érdekli, hogy az asszony szerint rosszul mosogatok).
Tudatos, hogy a szakmaiság mellett olykor társadalmi elkötelezettséget is felvállalok. Ugyanis úgy gondolom, hogy ma Magyarországon a konzervativizmus küzd a liberalizmussal, s ha a konzervatívok hegemón szerephez jutnak, akkor nem csökkenni, hanem nőni fog a lemaradásunk.
Még számos ilyen tudatos elemet sorolhatnék, de ebből egy sem volna, ha nem volna kikerülhetetlen belső szükségletem az önkifejezésre, vagy a készstetésem a "harcolni az igazságért".

Most úgy látom, hogy a blog felől megindult az átállás a Facebookra. Valószínűsítem, hogy a bloggerek fészbukkerekké lesznek, hogy megmaradhassanak bloggernek. (Távoli hasonlattal: újságok offline-online átállása).
A marketingben óriásira duzzadt az online marketing ismeret- és munkaszükséglete. Pedig a tudatos, személyre szabott - olykor társadalmi veszélyeket is előidéző - E-világ uralma csak most kezdődik.
***
Kapcsolható tartalmú blogbejegyzések:
A blogstratégia és a szakmai blog előnyei


Korábban:
Válasz Thomas Csizmadia gerillamarketing kérdéseire