2011. december 1., csütörtök

Hóeke, hókotró, sószóró van

Hóeke, sószóró, hómaró van - ezt rögzítsük mindjárt a dolgok elején. Meg is mutatom, ez a példány például ott áll a gyártó udvarán, vevőre várva:
Hóeke,sószóró, hómaró a Serestől

Azért tartom fontosnak ezt a hókotró van kijelentést december elsején kijelenteni, mert fogadni mernék, megint számos magyar településen járunk megint úgy az idén, hogy leesik az első hó és az első hóval az illetékesek álla is leesik: jé, telente olykor esik a hó!

A polgár ilyenkor szintén elcsodálkozik, nem érti, hogy a büdös fenébe lehet, hogy az illetékes elvtársak után az illetékes urak is rendre elfeledkeznek erről a különös évszakról, amelynek beköszöntekor hullani szokott a hó.
És ekkor ki szokott derülni, hogy nem minden ember rénszarvas, aki nem csúszik meg a havon, sőt nem minden ember télapó, aki rénszarvassal közlekedik.

A polgár kedvenc szórakozása lesz, ha a hó által elzárt településen él, hogy megmentsék, a megmentőknek pedig, hogy televíziós sztárokká lépjenek elő: megmentőként.

Mindenesetre arra aligha hivatkozhatnak majd az illetékesek: a boltból kifogyott a hóeke meg a sószóró. Van, íme megmutattam. Ha több ilyen téli hóeltakarító gép szemlézésére kiváncsi, akkor tessék:
> Hóekék, sószórók, hómarók

2011. november 26., szombat

A munkáról jut eszembe

Bevétel munka nélkül

Kifejezettem gyarapodónak látom azokat a hirdetéseket és kéretlen megkereséseket, amelyek a munka nélkül megszerezhető jövedelem ígéretével bombáznak bennünket.
És most nem is arra a módszerre gondolok, amelyet eképpen kapunk kézhez, egy mesteri gépi fordítás közbeiktatásával, valahonnan a fekete kontinens mélyéről:

Én lenni Afrika, lenni bank igazgatni, sok many örökös, de letét kell 1.000 dollár. Küldeni gyorsan nekem, és kapni 1.000.000 dollár afrikai dúsgazdag nagybácsi, halála alkalmából, maga.

Szóval nem erről van szó, hanem SEO (keresőoptimalizálás) szolgáltatásról. Ez nagyjából így olvasható:
Sok fáradtság, elmebaj, Google, Bing eleje, de nem menni. Nahát. Még sok pénz bele. Puff, akkor se. Hívni szakértőt, aki szakért, buksza üres, mégis Google, Bing eleje pá, pá. Hanem lenni jó szoftver, menni ebédelni, nem dolgozás, naponta írni blog, jaj, ne. Jó szoftver maga helyett tesz-vesz. És nagyon hamar, Google, Bing elő.
Én meg nem hiszek az ilyesmiben, sőt, együtt a kettőben sem, mármint, hogy az afrikai dúsgazdag rokonom vesz nekem egy SEO szoftvert, amely vinni előre kicsi magyar, anyagilag cingár blogger levitézlett blogját előre...
Ehelyett dolgozom kicsit.

2011. október 30., vasárnap

Gerilla önéletrajz, gerilla ezüst, gerilla SEO

Legyen minden gerilla!

Rendesen szaporodnak a gerilla elnevezések: gerilla önéletrajz, gerilla párválasztás, gerilla ez, gerilla az.
Ennek két oka van. Egyfelől nagy divat a szó, s ez viszi előre a gerilla szóösszetételeket. Másfelől pedig tényleg tért hódít a gerillamarketingből következő szemlélet, vagyis gyors, olcsó, meglepő, hatékony megoldást kínálunk egy-egy marketing feladat megoldásához.

Gerillamarketing eltérítve

Hogy a két dolog közül melyikkel van dolgunk, azt könnyen eldönthetjük. Nyilván erőltetettnek hatna, ha az itt közzétett bájos ezüst ékszerről azt állítanám, hogy ez itt gerilla ezüst, és nyilván egy hashajtó reklámjánál is visszatetszést keltene, ha azt mondanánk: gerilla tablettával van dolgunk!
Na, de akkor milyen dolgokat nevezhetünk gerillának? Che Guevara nyilván egy gerilla-gerilla, leszámítva azt az időszakot, amikor is kubai, forradalmi pénzügyminiszterként viaskodott a gerilla imperialistákkal. Legalábbis a Comandante gerilla önéletrajzából ez következik.

Gerilla SEO

Olykor nagy kedvem volna nekem is a dolgok könnyebbik végét megfogni és úgy segíteni barátaimnak a keresőkben történő előrehaladásban, hogy legerilláznám a szolgáltatásukat. Így születhetne meg a gerilla duguláselhárítás fogalma is, hiszen a Duguláselhárítás Budapesten gyors, mint egy gerillahadtest.
De a magam portékáján is sokat dobna, ha gerilla SEO-t mondanék, vagy gerilla keresőoptimalizálást! :-)
Hát akkor legyen így - szolgáltatásom ezentúl: Gerilla SEO!
***
Az igazi gerillamarketing linkjei:
Szóban volt:

2011. október 21., péntek

Kertépítés és bicikli helyett: futópad és duguláselhárítás

Futópad

Vannak dolgok, amelyek bármennyire furcsának is tetszenek, mégiscsak jellemzőek rám. Itt van mindjárt példának okáért a kerékpárok bámulása. A hírek szerint a hegyekben már leesett az első hó, a biciklim is a téli álmára készül - leeresztett első kerékkel - a kerékpártárolóban, de én mégsem tudom kihagyni, ha sportbolt előtt visz az utam, hogy be ne menjek megbámulni a fényes küllöket, a stramm pedálokat, a krómon fogást nyújtó kapaszkodókat - vagyis a kerékpárokat.
Tegnap is bepillantottam az egyik nagy sportáruházba, s látom ám, a biciklik száma szépen elapadt, 40%-os árkedvezménnyel igyekeznek megszabadulni a korántsem csekély állománytól.
S hogy mi van a bringák hűlt helyén?

Futópad!
Hát igen, ez már a késő ősz biztos jele: az űrhajós műszerfalú futópadok immár kiszorítják a sportboltokból a kerékpárokat.

Kertépítés

kertépítés

És lassan a kertépítés, a kerttervezés kulcsszavakra történő keresések száma is elhalványul, mert az ősz hamarosan letépi a leveleket és a kert is téli álmát alussza majd...

Duguláselhárítás

Persze az időjárás, a hőmérséklet változása egyéb gondokat is előhív majd, olyanokat, amelyekre nem is gondolunk. Ilyen dolog teszem azt a dugulás. A csövek összébb húzódnak kicsinyt, elmozdulnak egy parányit a hevesebb hőmozgás miatt - és máris beköszönt a dugulás.


Elkél a segítség? Az összes fenti témában jó volna némi támogatás?
Legyen!
A tél előtti kerti teendők biztos tudóit itt találja:> Kertépítés, kerttervezés, kertgondozás

A duguláselhárítás megoldásához itt szerezhet mestert vagy tippeket:
> Duguláselhárítás

2011. szeptember 18., vasárnap

Madárfotók / bird photography


Bird photographyNézegetem az Ecotours Wildlife Holidays honlapját, s elmerengek, hogy mekkora divatja lett az állatok, s különösen a madarak megfigyelésének.
Mintha békülni akarna az ember a természettel - a látcső lekerült a gyilkos puska tetejéről...
Először még mosolygok is a honlap nyitó képének szemlélésekor: hogy a fenébe lehet ilyen áhitattal szemlélni madarakat, átutazni értük, miattuk egy másik kontinensre is akár, korán kelni a színes tollak bűvöletében, menni-mászni kietlen helyeken...
Aztán a fotók oldalára érek. Eltátom a szám, kerekre nyílik a szemem és kezdem megérteni a birding, a birdwatching szerelmeseit:
> Bird photography

2011. szeptember 4., vasárnap

Marketing lelemények

A sporteszköz


Nézem a Sport 8 honlapját, amely webáruház is egyben, bámulom rajta a modern sporteszközöket. Futópadok, izomfejlesztő eszközök, gőrizék és miegymás...
Egyik a bicepszet, a másik a lábikrát, a harmadik a csípőt erősíti és így tovább.
Egyszer csak megakad a szemem ezen a címsoron: Még az arcizmokat is edzi!
Meglepve és hitetlenkedve olvasom tovább: "Mert megnevettet." És tényleg így van, a Freecross Crosstrainer bolondos kis jószágnak látszik. De most nem is ez az érdekes, hanem a marketing ötlet, amely még az arcizmokat is edzi :-)
Amúgy maga a szerkezet ezen a videón tekinthető meg:

Majdnem szerelem

Nézegetem a PremiumSilver webáruház kínálatát, pörögnek szemem előtt a szebbnél szebb gyűrűk, nyakláncok, medálok és mindenféle bizsuk, ékszerek. És egyszer csak a szemem elé villan a Szerelem karkötő!
Ez is mekkora ötlet, a szerelmünkre hivatkozni! Sőt, csekély 1920 Ft-ért megvásárolható a szerelem záloga, amely mellesleg tényleg gyönyörű.
A fiatal vásárlók szívéhez nyilván ez az út visz: az ezüst szép, mégis jóval olcsóbb az aranynál - vagyis igényes és mégis megfizethető ajándék!

2011. augusztus 12., péntek

Gerillamarketing sajtótáj: Terjeszkedünk, mint az imperialisták

Firkászoknak

Köszöntelek Titeket Kedves Firkász Barátaim!
A sajtótájékoztatónk rövid lesz, pontosan egy szivarnyi időt fog tartani.
A gerillamarketing egyik alapelemének tekintjük a gyorsaságot.
Egyfelől azt jelenti ez, hogy gyorsan reagálunk az eseményekre, a helyzetekre, másfelől pedig alapszabály: az éberségünk és a gyorsaságunk megőrzése érdekében nem terpeszkedhetünk el, mint a jóllakott imperialisták :-)
Most, amikor be fogom jelenteni, hogy a Gerillamarketing (by Bognár Stúdió) oldalt nyitott a Facebookon is, továbbá bejelentem, hogy az úri fiúknak kitalált Golden Blogra is beneveztük a Blog hu-n tárolt Gerillamarketing blogot, akkor el tudom képzelni egyesek részéről a meghökkenést: ez nem valamiféle megalkuvás, eltunyulás jele-e?
Nem az!
A gerillának mindenütt ott kell lennie, hogy sehol se lehessen tőlünk nyugtuk!
Beszólunk, megmutatjuk magunkat, aztán uccu.
És akkor nézzük, hogyan is fest a dolog:

Golden Blog 2011, Hírblog kat.:

Gerillamarketing blog

A Facebookon pedig itt az új, lájk-éhes Gerillamarketing page: Gerillamarketing

Golden Blog 2011, IT kat.:

SEO blog
Golden Blog 2011, Egyéb kat. (Nem ebbe neveztem, de ide tettek, hagyjuk, mindegy):

Blog* Komplex blog Pécs Budapest
Kedves Firkász Barátaim!
A füstből ítélve már mindenki végzett a szivarjával - tehát ennyi volt. Adios! Venceremos!

2011. június 25., szombat

Munkaerő piac: mi is az a outplacement?

A munkaerő piacról

Ellentétben a közvélekedéssel, igenis vannak olyan cégek, vállalkozások, amelyek nehéz helyzetekben is "embernek tartják" a munkavállalót, s ha rákényszerülnek a létszámleépítésre, akkor olyan, még nem széles körben elterjedt szolgáltatást is igénybe vesznek, mint az outplacement.
Az Aarenson Consulting, az egyik meghatározó munkaerő piaci szereplő így fogalmazza meg a cégeknek nyújtott outplacement szolgáltatás lényegét:
"Az általunk nyújtott díjmentes outplacement szolgáltatás segít abban, hogy a leépítésből származó negatív hatásokat enyhítsük, valamint az elbocsátott dolgozók könnyebben találjanak új, számukra megfelelő munkahelyet.
Cégünk segít Önnek, mint munkáltatónak felkészülni az elbocsájtással járó beszélgetésekre, segít kialakítani a cég hivatalos kommunikációját a munkavállalók felé. Az elbocsátott munkatársaknak tájékoztatást nyújtunk a munkaerő piaci lehetőségekről, tanácsadást, igény esetén tréninget szervezünk az álláskeresési, önéletrajz írási technikák elsajátításának érdekében, valamint cégünk közvetlenül részt vesz a munkavállalók elhelyezésében is."
Mindez azt jelenti, hogy a társadalmi, emberi felelősségvállalás olyan szintre érkezett a magyar munkaerő piac egyes szegmenseiben, hogy erre már szakmai cégek komoly projekteket tudnak kínálni!
Persze azt is látjuk, hogy a szűkítő jelzőknek - egyes szegmens - nagyon is jelentősége van, mert ez a fajta hozzáállás a munkaerőhöz - hogyan is mondjam finoman - ma még Magyarországon nem általános!

***
Forrás:
 > Outplacement

Az Aarenson Consultingról:
Egy kis hangulat:
Ez ám a karrier

2011. június 9., csütörtök

Linképítés: van egy tippünk

Linképítés, link building

A linkek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a honlapunkat, a minden rendű- és rangú webegységünket megtalálják az interneten. Amikor azt szoktuk mondani: egyedül nem megy, a netre értve azt mondjuk tulajdonképpen: link nélkül nem megy. Ugyanis az a webegység, amelyre nem mutat legalább két link, az tulajdonképpen nincs is.
A link akkor jó, ha releváns, ha erős, ha nagy látogatottságú helyről érkezik.
Mivel a honlapjaink, blogjaink strukturált képződmények, ezt a tulajdonságot a linkekkel is érdemes követni. Vagyis ne csak a főoldalt "támogassuk meg" linkekkel, hanem az aloldalakat is (az adott oldalra jellemző pontos tartalmat tükröző linkkel) vagyis mélylinkkel.
Mindennek előrebocsátásával ajánlom most a Jóljárok.hu Magazin linkgyűjteményeit (a két utolsó helyen álló most indul):


Linkgyűjtemények a Jóljárok.hu Magazinban:
Korábban e témában írtuk:

2011. május 11., szerda

Nem csak az ördög lakik a részletekben

Hé, Ember

Levelet kaptam, ezzel a megszólítással: Tisztelt Cég!
Kedvem lett volna azt válaszolni: Hé, Ember, a megszólítás a marketing egyik fontos eleme!
A kedves nézőink, kedves hallgatóim, kedves olvasóim - mind-mind hibás szemléletből adódik. A beszélő-író ember a sokadalmat látja megszólítottként maga előtt, holott a tévedést az olvasó ember világítja meg legjobban: ő egyedül van, egyedül olvas, egyedül tartja a kezében a könyvet - vagyis a többes szám aligha illik rá.

A szemléletből adódó udvariasság

Gondolnánk, a duguláselhárítás olyan "bumfordi munka", pedig ebben is igaz a megfigyelés: egy-egy munka jellegét, minőségét a szakember hozzáállása határozza meg!
Olvassuk csak el Dancs Gyula víz-, gázszerelő mester, a duguláselhárítás szakemberének honlapjáról a hozzáállásáról valló sorait:

"Az ápolt megjelenés, a kulturált és tiszta munkavégzés, a tiszteleten alapuló kommunikáció sokat javít az ügyfél hangulatán. Visszatérő klienseim hangsúlyozzák, milyen nagy öröm számukra, hogy szakértelmem megnyugtató, együttérző stílussal párosul."
Forrás: Duguláselhárítás Budapest


Lám, ez az az eset, amikor a gondolkozás középpontjában nem a sokadalom, nem egy massza áll, hanem a konkrét, bajban lévő ember, aki igénybe veszi a szolgáltatásunkat!

***
Hasonló téma:

Arcélek: a duguláselhárító

2011. március 25., péntek

Látogatói élmény: az Internet Explorer 9 "Kedvencek, hírcsatornák" menüpontja

Internet Explorer 9

   Itt az új böngésző király, a világ leginkább használt Internet Explorer családjából, immár a kilencedik. A hivatalos elnevezésben a Windows szó is szerepel, de a néven nevezés a mindennapokban nem a hosszú, hanem a rövid elnevezéseknek kedvez. Így minden bizonnyal egyszerűen csak az iekilences vagy az új explorer elnevezéssel kell megbarátkoznunk.
   Szakmai körökben most nyilván tágra nyílnak a szemek, mit törődöm én Microsofték szörnyű termékével, amikor a Mozilla és a Google Chrome a menő?!
   Ami miatt nálam még mindig hadrendben áll az IE, az egy nagyon egyszerű szolgáltatása: ha kijelölök egy kulcsszót vagy kifejezést, azt automatikusan "beviszi" a keresőlécbe, nem kell ctr+c - ctr+v játékot űznöm. Vannak ilyen apróságok, amelyekhez évek alatt hozzászokik az ember és ezek megalapozzák a hűségét még akkor is, ha amúgy bonyolult kalandokban keveredik más, riszáló fenekű böngészőkkel.

Hol vannak a Kedvencek? 

   Feltelepítettem, s most ismerkedem vele. A fentebb írt szolgáltatása hál' Isten megmaradt.
Ám itt az első bosszúság: a Kedvencek, hírcsatornák csillaga a bal oldalról a jobb oldalra került és ettől "megőrülök". Mint Pavlov kutyájában a nyál, bennem úgy termelődik a balra keresd a kedvenceket mozdulat, de aztán zavartan, kizökkenve a ténykedés ritmusából, jobbra korrigálom a mozdulatot.

(PS. Ha az IE9 fejlécén kérem a Menüsor menüt, akkor egy Kedvencek feliratot is kapok a a bal oldalon, és így most kezdek visszaszokni oda.
Ezzel a megoldással most elkerüli a Microsoft, hogy igaztalanul azt mondjam: hja, annyi a nagy újítás, hogy ami eddig a bal oldalon volt, azt átkerült jobbra.)

Eszközök menü avagy egyszer fent egyszer lent

   Ha az ember az eszközök menüben - fent - kéri a Böngészési előzmények törlését, akkor a munka befejezését az IE9 lent, lábléc magasságban tudatja. Szemmozgatásnak nem rossz eljárás, de a figyelmet rendesen szétszedi. A látogatói élmény megőrzését az szolgálná a legjobban, ha a munka eredményéről ott kapnék értesítést, ahol a munkát lértem!

És ami jó a Microsoft új böngészőjében

   A jövevény egyébként azt ígéri, hogy mindenféle szabványt szigorúan betart, és mintha tényleg így lenne: a WordPress alapú blogjaimban a hozzászólásokat már az iekilences is olvasni tudja. Vagyis a második hozzászóláshoz már a 2-es számjegyet rendeli, nem makacsul az 1-est. Mint egy jólnevelt, okos böngésző, komolyan :-)
De most egyelőre ennyi, mert böngészek vele tovább...

P.S. A webalapú feltöltések mezején tapasztaltam néhány furcsaságot! Az fckeditor és az ie9 nincs nagy barátságban. Feltöltéshez a Mozilla dukál!
***
Látogatói élményről másutt:
W3C érvényesítés és a honlap-speed

2011. február 26., szombat

Kezdődik a kertépítési szezon

  Kerttervezés  

   Jön a tavasz, lassan rügyet bontanak a fák, lassan elhervad a lágy szellőben bólogató hóvirág... Persze előbb még esik egy kicsit a hó, kicsit még elbújik a nap, de azért ha behunyjuk a szemünk, akkor már virágos kertben, zöld lombok alatt pihenjük ki a tél vitaminhiányos napjait.
Behunyom és íme:
Ugye, látja Ön is?

   Kertépítés

   Irigylem a kertépítő mérnököket, akik már most zöld lombokat rajzolnak a tervasztalon, hogy amikor tényleg kisüt a Nap, akkor már "csak" oda kelljen dobálniuk a lombos fákat, cserjéket, pompázó virágokat, ahol azok helyét kijelölták a rajzlapon.
Irigylem a Pro Natura Kert mérnökeit is, akik már az év kertje címet is elragadták egyszer, mert ennyire szép dolgok veszik őket körül. Hogy milyen szép dolgok? Hát ilyenek:
> Kertépítés
> Kerttervezés

2011. február 25., péntek

Már a nemzetközi szállítmányozás is más


Nemzetközi szállítmányozás
Trans Európai Fuvarbörze - csalogató szállítmányozási honlap
   

Nemzetközi szállítmányozás

    Megerősítem, amit a címben mondtam: már a nemzetközi szállítmányozás is más!
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a szállítás iparágában is a számítógép áll a középpontban, kezdve a kamion vásárlásától a fuvarok meghirdetéséig és a szállítmány útvonalát követő ellenőrzésig.
   Ma már két kamionsofőr között nem az a kérdés, hogy milyen gumiabroncsod van - s némi túlzással az sem, hogy melyik városban szebbek a lányok -, hanem, hogy milyen a GPS-ed van, vagy az: a mobilod Androidos-e?!

A nemzetközi szállítás, kamionok

A szállítás hatékonyságát, gyorsaságát, biztonságát és legfőképpen az árát nagy mértékben segítik elő az olyan Fuvarbörze rendszerek, mint amilyen a Trans Európa Fuvarbörze.
Mint a legújabb hírek tudatják, már a partnerek korrekt értékelésére is mód van.

2011. január 29., szombat

Az internet nem a demokráciát erősíti?

  

   A sajtószabadság

   Olvasom a Facebookon, hogy a sajtószabadság védelmében meghirdetett, 2011. január 27-i tüntetés debreceni rendezvényén féltek résztvenni a debreceniek. Féltek, mert az a hír járta a cívis városban, hogy a város vezetésének feneke körül oly' szorgosan munkálkodó helyi televízió felveszi a tüntetést, megörökíti a résztvevőket, és a közszférában dolgozó tüntetőket meg fogják fosztani az állásuktól.

   Innen már csak egy lépés a közösségi oldalak elemzése - teszem hozzá -, hogy a szervezők személyazonosságát meg lehessen állapítani még akkor is, ha a tüntetésen személyesen részt sem vesznek, vagy ha nem ismerhető fel az arcuk a tömegben...

   Jevgenyij Morozov

   Nézem a HARDtalk műsorát, ahol Jevgenyij Morozov internet elemző ad hangot ama véleményének, amely nagyjából így foglalható össze: a modern technológia, az internet nem feltétlenül erősíti a demokráciát.
   Sőt! Szerinte számos esetben a hatalom a közösségi szájtokon, az egymáshoz kapcsolódó blogokban hagyott nyomok alapján deríti fel ellenzékének tagjait és számol le a rendszer kritikusaival.
Morozov már a TED egyik előadásán is ismertetett olyan technikákat, amelyekkel a totalitárius hatalmak képesek ellensúlyozni az interneten lépéselőnyben lévő ellenzéki blogger-társadalmat.


   Médiatörvény

   Magyarországon különös helyzet állt elő. Egyfelől a médiatörvény veti fel a nyilvánosság szabadságának kérdéseit és állít fel a hatalommal szemben virtuálisan és a virtuálisból kinőve valóságosan is ellenálló csoportokat, másfelől pedig a kormányzati erők is elkezdték használni a megosztó-felmorzsoló technikákat.
Mi más volna a Deutsch Tamás EU parlamenti képviselő által kezdeményezett ellen-facebook oldal nyitása (az Egymillióan a magyar sajtószabadság facebook oldal ellenében), amely azt volna hivatott bizonyítani, hogy mekkora hatalmas sajtószabadság működik az országban...
Vagyis a Fidesz kormány háborút indított a cyber térben is.

Pécsi tüntetés a sajtószabadságért
Papírmadarakkal a sajtószabadságért Pécsett. 2011.01.27.


***
Ajánlott bejegyzés:
Önmegsemmisítő politikai marketing: Orbán Viktor, az EP és az sms