2013. március 8., péntek

Finomságok

Mindenféle "finomságok"

A minap házassági évfordulónk volt, s az asszonnyal egy Pécs-környéki étterembe mentünk, ahol legendásan finoman készítik a halászlét (ez az én kedvencem, pontyból, tésztával, ikrával-haltejjel) s zöldség is van köretnek, frissen, még ilyenkor is, amiért pedig a nejem bolondul.
De most nem is ezekről a finomságokról ejtenék szót, hanem arról, hogy az ebéd végeztével a feleségemnek cappuccinót kértem.
 - És önnek mit hozhatok? - kérdezte a pincér.
 - Én egy mezítlábas kávét kérnék - feleltem hanyagul.
 - Szóval presszókávét, ugye? - kérdezett vissza a főúr (akit az imént - bocsánat! - pincérként említettem), amely kérdésben persze ott bujkált a javító szándék, a fentebb stíl, meg egy hanyatlóban lévő kontinens  talán utolsó szellemi-esztétikai felvillanása, amelynek fényében ott tündökölt egy kimúló világ eleganciája, amelybe magam is durván beletapostam pár pillanattal azelőtt, a mezítláb említésével.
Lenyeltem, nem csak az ebédet, hanem a finom tromfot is, elvégre holtáig tanul az ember.

Tegnap egy kedves hölgy ismerős érdeklődött a fájós lábam említése után, hogy miért is fáj az a láb?
 - Lúdtalp - feleltem ezúttal is hanyagul.
 - Szóval bokasüllyedése van! - konstatálta a hölgy, s benne volt a helyreigazításában némi kulturális megvetés a műveletlen-faragatlan szóhasználatom miatt.

Éppen kezdtem volna félelemmel és tisztelettel vegyes pillantásokat vetni az idősebb korosztály tagjaira, amikor este a híradók hosszú képsorokban jelentették, hogy finom úriemberek és úriasszonyok bizony milyen kedvesen tudják a tiltakozó diákokat lezsidózni, lekommunistázni és a szájukba tömni az alkotmányos rendet követelő papírdarabjaikat.
A finomságok, ugye, a finomságok...